7. Meglepetés

Bocsi, hogy ilyen későn hoztam...de szerintem megérte várni! :D Jó lenne ha most komit is írnátok! ;) Köszi...:)
Ja, és BRAVO-ba Oli! ( poszter, interjú, matrica róluk...) Az újság MA ( 2014.02.06. csütörtök) jelent meg, és 565 ft.! :)



„Olyan jó látni, örül nekem…Ennél jobb nincs is…De Dia, szegényke…”

Félkómásan, de kinyitom szememet, újabb nap, de ez már kedd…
Fejemet lassan elfordítva rápillantok az órára.
- Már hét óra? Ö… - ennyit tudtam kinyögni, az időzített óra a fejemben elromlott. 
Szemem már teljesen kinyílt erre, és kis idő múlva kimásztam az ágyból. Nagyon vártam már ezt a napot, ez a nap más lesz, nem egy unalmas iskolanap, nem, ez más lesz! 
Teljesen felizgultam már attól is, hogy arra gondoltam, ma találkozok személyesen a ByTheWay- vel másodszor ugyan, de mégis ez más lesz, mert nem lesz ott más rajongó…nem csak mi heten. Szuper lesz!
Valami jó kis ruhát kikerestem, és megfogadtam ma semmi nem fog elkeseríteni a suliban!
Szerencsére még úgy is, hogy hétkor keltem, már negyed nyolcra felöltöztem és teljes hadikészültségben csoszogtam be a nyuszis mamuszomban a konyhába, hogy valami ehető dolog után kutassak.
Találtam is egy kis joghurtot, azt ettem gabonapehellyel.
Nyamnyogásom közepette eltelt az idő, és már megint alig volt idő leérni a buszmegállóhoz.
Sietve felvettem a csizmám és a kabátom, majd az ajtón kiérve bezártam azt, és rohantam le a lépcsőfokokon. Most nem akartam elesni, kicsit lassítottam, és így sikeresen épségben leértem, és a busz sem érkezett még meg. Csak lihegtem, miközben valaki mellém állt.
Én csak a földet pásztáztam, és zenét hallgattam. Egyszer csak szemem megakad a cipőjén.
Ugyanaz a cipő van rajta mint a tegnapi srácon. 
- Hé’ ez…tök ugyanaz! – fejtettem ki megállapításom, kicsit túl hangosan… 
Igen, az idegen meghallotta, sajnos… és elém állt.
- Hahó! – legyezett kezével előttem, hogy észrevegyem.
Fülemből kivéve a zene közvetítő masinát, rápillantottam, fura volt, nagyon, amit láttam. 
Mit láttam? A nagy semmit…szó szerint, semmit! Kabátja is ugyanaz volt, mindene, de én csak nagy barna szemeit láttam, amik csak úgy csillogtak.
Szörnyű volt belenézni azokba a szemekbe, mert azon nyomban megbabonáztak, és csak még jobban érdekelt, ki ő. Olyan érzésem volt, mintha láttam volna már, vagy találkoztam volna már vele, a tegnapi eseten kívül…  
Egész arcát eltakarta a sál, és a sapi, szinte csak a szeme, és a  fekete kabátja, illetve kék csőnadrágja és barna bakancsa látszott belőle…
- Igen? – kérdeztem tőle, mit akar. Nem értettem mi van, mert nem tudtam róla, hogy megállapításom hangos volt.
- Mi ugyanaz?
- Ja, semmi… Csak rájöttem, veled találkoztam tegnap is… - mosolyogtam kicsit, közbe megjött a busz – Elfelejtettél tegnap válaszolni a kérdésemre!
- Melyikre?
- Hát, hogy, hogy hívnak? – megint mosolyogtam rá, de…
- Bocs, megyek! – és a busz ajtaja kinyílt, és ő felmászott rá, majd én sietve követtem, de fent eltűnt a szemem elől…
- Hol vagy? – suttogtam elveszetten magamban… Nem igaz, megint elvesztettem, ez… ez… , nem igaz! Annyira ismerős, mégis ismeretlen…

Elgondolkozásom közben megérkezett Dia is, mellém ült, majd elkezdtünk beszélgetni a mai nap menetéről, hosszú egy nap lesz, de kibírjuk, és jó lesz!
Hála, az iskola idő gyorsan elrepült, és mentünk is utunkra, majd átöltözve az esti ruhámba, átjött Dia.

- De szép vagy! – mondta már az ajtóban állva, is majd áradozni kezdett bent is a lakásban, milyen szép a ruhám…
- Hagyjuk már, a tied szép! Tiédhez képest az enyém… sehol sem van! – öleltük meg egymást mosolyogva, és levedlettük a csizmánk és kabátunk, majd beblatyogtunk a konyhába, és leültünk egymással szemben a bárszékekre, majd elmondtam a felállás Diának, mint is lesz, ez az egész…
- Nos, először is, most meg kell veled beszélnem, egy s mást, a fiúkkal kapcsolatban…
- Mikre gondolsz?
- Arra, hogy tegnap chateztem Erikkel!
- Mi, hogy tehetted ezt, elárultál? – sápadt el Dia.
- Dehogy is…csak kiderítettem, mi a baja veled…
- Rólam beszéltetek? 
- Nem, te buta, meg se említettem, hogy te vagy a barátnőm, csak arról, hogy miért nem akar barátnőt, mert van egy kis baja a volt barátnőjével. – próbáltam meggyőzően elmondani, nem vele van gond…
- He’ ?
- Az, hogy nem akar róla leszállni, te meg csak szenvednél, mert a kis hülye csaj, mindenhova követi, szabad perce nincs miatta, és olyanokat tud róla, ami miatt semmit nem tehet ellene!
- Értem, én akkor is megszerzem! Meg, és a kis ribit, pedig jól leoltom, húzzon a közeléből! – ennyire idegesnek, merésznek és elszántnak még nem láttam Diát, pedig több mint tíz éve barátnők vagyunk…
- Km, te tudod! De vigyázz, én figyelmeztettelek…
- Köszi, rendes volt tőled ez! Most együnk már valamit létszike, mert kilyukad a gyomrom! – mondta gyermeki izgatottsággal Dia.
- Persze, gyere! 
A hűtő ajtót kinyitva belekukkantottunk, szinte ismét üres volt, mennyit eszek…pedig nem is rég még tele volt.
- Hát, nem sok minden van! – vakartam meg a fejem, majd a konyhaszekrényhez mentem, és oda is benéztem, szerencse… A mogyorókrém mindig kéznél van!
Két jó nagy szelet mindkettőnknek… és már mehet is az evés…
- Hm, km, haha! – nevettem barátnőmön, akinek az arca tiszta nutella volt.
- Na, te se vagy semmi! – röhögött.
- Mennünk kéne nem? – töröltem meg arcomat egy zsebkendő segítségével.
- De..várj, én is rendbe szedem magam! –és Dia is megmosakodott a mogyoró krém után.
Felöltöztünk, és indultunk is.
Kocsi segítségével gyorsan elértünk a kívánt helyre.
Leparkoltam, majd kiszállva az autóból rápillantottam arra a nagy háztömbre ami előttem állt.
Keresgéltem hol lehet az a bizonyos lakás, az a lakás melybe mi is megyünk.
- Dia, mit vacakolsz? Gyere már! –  szóltam Diára, valamit még csinált, de én már rég fent akartam lenni, és látni végre újra, Őt…
- Jaj, ne aggódj már! Jövök…! – azzal becsapta a kocsi ajtaját.
- Te, annak lelke van! – durciztam, hogy bántja szegény autómat.
- Jó! Na, menjünk! – és azzal gyorsan lezártam a kocsit, majd versenyfutásba kezdtünk volna, ki ér fel először az emeletre a lakáshoz. De, nem tudtuk, hogy fog nekünk kinyílni az ajtó, úgy, hogy ne derüljön ki, hogy itt vagyunk, de rájöttünk mi a dolog nyitjára!
- Te, hívjunk fel valaki mást..és kérjük meg nyissa nekünk ki az ajtót! –rukkoltam elő az ötlettel.
- Ez jó! Mindjárt… - azzal Dia megnyomott találomra egy számot, és felhívta. Kis idő múlva jelentkezett is a felhívott:
- Hallo? – kérdezte az idegen.
- Bocsánat – kezdtem – csak fel szeretnénk jutni egy lakáshoz, csak mi ilyen meglepetés vendégek vagyunk, és nem akarjuk, hogy megtudják azok, akikhez jöttünk…
- Mi? Nekem nyolc… - valami fiatal srác lehetett.
- Akkor beengedsz? – már le is tegeztem…
- Na, cica…há’ persze, hozzám is jöhettek… - bunkó…
- Köszi! – mondtam  szemrehányóan, és mihelyt be engedet hozzátettem – Bunkó paraszt! 
- Haha… jól megmondtad neki! – nevetett nagyokat beljebb érve Dia.
- Hát de, nem az? – néztem hüledezett arccal rá.
- De… de az ilyen sose adja fel… még ha leparasztozod is! – röhögtünk együtt, és felsiettünk a lépcsőfokokon.
- Mennyi van még? – kérdeztem négy emelet után Diától.
- Nem tudom… 53 lakás… - vakarta meg tarkólyát lihegve.
- Aj! – nyögtem egyet, és ismét nekiindultunk.
Néhány másodperc lihegés után…
- Végre! Na, becsengetsz? – erőletett egy vigyort az arcára Dia, de alig bírta ki, hogy ne törjön be a lakásba, és meg ne rohamozza a hűtőt, valami hideg ital után kutatva…
- Muszáj nekem? – nyafogtam.
- Aha, csináld! – bólogatott hevesen, miközben majd kiköpte a tüdőjét.
- Hát, jó… - nagy levegőt véve megnyomtam a csengőt, és vártunk. Kis idő múlva megjelent valaki az ajtó előtt, és kinyitotta azt.
Most…

ByTheWay szemszög:
Aznap mindannyian nagyon sokat dolgoztak, alig bírták ki, hogy végre eljöjjön az este, és lazítsanak egyet. Minden tag kicsit szomorkás volt, hogy nem ismerheti meg Olivér állítólagos, már majdnem barátnőjét, és a vele együtt kellett volna jövő barátnőjét…
Mit-sem tudtak arról, hogy Erik mit szervezkedett, és, hogy mégis eljönnek a lányok.

Nagy készülődés folyt, mindenki hozott sok kaját, és innivalót, és belekezdtek a maratoni filmnézésbe.
Egyszer csak csengettek:
- Majd én megyek! – szólalt meg Erik, aki sejtette kik lehetnek azok…
- Oké! – helyeselte Bence, bár inkább a filmre figyelt, minthogy a csengetővel legyen elfoglalva.
Erik az ajtóhoz ment… És kinyitotta.
Eközben bent a nappaliban:
- Ki lehet az? – kérdezősködött Oli.
- Nem tudom…a lányok biztos nem lehetnek, ők lemondták… - mondta szomorkásan Sziki.
- Örülnél mi…? – bökte meg oldalról Olit Ya Ou, aki a lányokra célzott.
- Minek? – vigyorgott Olivér.
- Hátha…mégis Ők…Ő! – rajzolt képzeletbeli macskakörmöt a levegőbe Ya Ou, majd nagy nevetésbe kezdett…
- Km… - nem tétovázott, odasietett az ajtóhoz Oli is, és várta kik azok, de mindezt úgy, hogy Erik észre se vegye…csak a konyhafal takarásából kandikált ki a feje, leste Ő-e az…

Olivér szemszöge:
Annyira vártam már ezt a napot…végre ismét találkozhattam volna Vele, de aztán mégse, de talán most mégis, talán mégis…

Bella szemszöge:
 Az ajtó lassan, csendesen kinyílt.
- Sziasztok!  - mondta halkan Erik – Gyertek beljebb, csak halkan! – vigyorgott, de szája azonnal lefele konyult, ahogy jobban végigtekintett Dián, és rájött ki is ő igazán… Majd lesült az arcáról a bőr… Dia pedig csak ártatlan szemekkel nézett rá…
- Nos, gyertek… - próbált valamit kinyögni, torkát köszörülve, és bement a nappaliba, eltűnt a szemünk elől.
- Na, menjünk beljebb! – nézett mosolyogva Dia.
- Jó, de ugye láttad az előbbit?
- Mit?
- Hát, hogy mennyire meglepődött rajtad…
- Aha, sajnos…de lehet, hogy most meggyőzhetem! – lelkesedett halkan Dia.
- Oké! – vigyorogtam és beljebb mentünk a folyosóról.
Szemem csak azt a kis folyosót nézte, pásztázta az előttünk lévő nappalit, hátha ott lesz Olivér, Dia előrement, és gyorsan lehuppant a kanapéra, majd a meglepődöttségtől nevető tagok közé furakodva beszélgetést kezdeményezett.
- Bocsi, én még átnézem a lakást, ha nem baj?!
- Nem, menj csak! – intett Erik.
A folyosón mentem, csak mentem végig lassú léptekkel, már majdnem egy másik helyiségbe akartam lépni, mikor előttem megállt valaki. Olivér volt az… csak néztünk egymás szemébe, egyikünk se szólt semmit…

Olivér szemszöge:
Tudtam…tudtam! Végre…és most itt állok előtte, nézzük egymást…

Bella szemszöge:

A folyosón félhomály volt, mintha egy romantikus film egyik részletébe csöppentem volna, azt se tudtam mit tegyek… Először jó szorosan magamhoz akartam szorítani, hogy érezzem itt van velem, és vigyáz rám, de nem tehettem, megtette helyettem.
Közelebb léptünk egymáshoz, és hosszú, szoros ölelésbe kezdtünk, azt hittem semmi sem szakíthassa abba…de megtörtént. Egyszer csak becsörtet a konyhába Bence, és mi gyorsan szétszéledünk.
- Bocs, megzavartam valamit? – kutakodott a pulton.
- Ja…nem! – zavartan mondtam valamit…
- Ok, Vavra Bence, ha még nem hallottad elégszer a nevem! – és megölelt.
- Bella! Ha már elfelejtetted volna… - nevettem.
- Hehe, nem jöttök? – kérdezte majszolva egy pattogatott kukoricát.
- De, ugye? – néztem nagyra nyílt szemekkel Olira.
- Ja, mindjárt! – terelte el Bencét.
- Jó, várunk titeket! – kacsintott egyet Olivérre Bence, és visszament a többiekhez.
- Most, akkor nem megyünk? – furcsa…furcsa…
- De, de először… - közelebb lépett ismét, és ismét szorosan magához ölelt, én pedig fejemet vállára hajtva, azt éreztem ,sose akarom elereszteni.
Ölelésből felébredve nagy szempilláim megrezzentek, és Olira tekintettem, kissé álmosan. Mosolygott majd gyengéden magához húzva megcsókolt, majd a fülembe súgta:
- Szeretlek! – ezt olyan jó volt hallani, hogy végre, végre tudom, mit érez irántam, és, hogy volt értelme bízni abban, hogy lehet ebből valami.
- Én is! – mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára, és – Akkor most már mehetünk? – kuncogtam.
- Aha! – ő még mindig abban az extázisban volt, amit az a sok ölelés és a csók adott, de kezét megfogva magammal húztam be a nappaliba.
Oda mikor beléptünk azon nyomban minden szem ránk szegeződött, és a filmet is megállítva,Ya Ou érdeklődni kezdett:
- Akkor ti…? – vigyorgott.
- Ya Ou… most filmet nézünk! – kacsintott egyet Oli, amiből mindenki rájött mi van, és mosolyogva ültünk le a társasághoz.
Én éppen Oli és Ya Ou közé ültem le, jó nagy kanapé volt, én, Oli, Ya Ou és Sziki is ott ült.
Bence egy fotelben, és hát… Dia és Erik egy másik, kisebb kanapén ültek.
Elvileg Dia is a nagy kanapén ült volna, de amikor Erik egymagában leült a másikra, gyorsan odahuppant mellé.
Miután elhelyezkedtem megkérdeztem a kedves kis társaságot:
- Ti mindent kacsintással intéztek el? – nevettem fel.
- Jaj hát, ez ilyen… na, igen! – bólogatott Ya Ou, és megjegyezte – Amúgy az előbbinél nem kellett kacsintani, elég volt rátok nézni… - röhögött, nagy vigyorral a száján.
- Haha… nagyon vicces itt valaki! – löktem oldalba.
- Nézzük végre a filmet? – érdeklődött nagy lelkesedéssel Bence.
- Aha, de, amúgy, hogy, hogy idetaláltatok, és… mi van? – Sziki csak értetlenkedett, nem fogta fel, hogy varázsoltuk ide magunkat…
- Yes, itt lenni! – vigyorgott Erik.
- Te? – nézett mosolygósan Olivér a tesójára – Ügyes! Ezt még megköszönöm!
- Naná… még szép, ide a dicséreteket! – tört ki a nevetés Erikből.
- Jó, jó, azért nem kell elszállni magunktól… - csitította le Ya Ou.
- Ezt tök jó… - ismételte Bence harmadjára – De most már, nézhetnénk végre a filmet, kíváncsi vagyok a végére! – durcázott.
- De hisz negyedszerre látod? – hűlt el Oli.
- Jó! – legyintett – De ez negyedszerre is olyan izgalmas! – eszegette a rágcsálnivaló kaját.
- Akkor folyt köv… - és Ya Ou elindította a filmet. Megjegyzem ezt a filmet én még nem láttam, de olyannyira elálmosodtam, hogy elaludtam Olivér vállán… Olyan jó volt rajta álmodozni, érezni a jó illatát, és a puha erős karjainak vigyázó ölelését… teljes nyugalomban alukáltam, eltekintve a háttérzajtól…

Eközben Dia:
Bence vagy már egy fél órája arról regél mi fog a következő és a következő percben történni a filmben…hurrá…
Oh, várjunk csak, mozgás mellettem!
Erik kiment a konyhába, kimegyek utána és tisztázom ezt a furi helyzetet.
Halk léptekkel kicsoszogtam, nehogy Bence előadását megzavarjam…
A konyhába lépve Erik meglátott és csak engem nézett.
- Mi az, valami baj van? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem… ellenkezőleg, vagyis… na… - nem nagyon tudott mit mondani.
- Mit? Mire gondolsz?
- Te, téged ismerlek! Oh… - és elkezdte a padlót nézni szégyenlősen.
- Km, rájöttél… Megtudhatnám miért nem válaszoltál? Bocs…ha nem érek annyit, hogy válaszolj, azt hittem… - na, jó…ezt én már nem bírtam ki cérnaszakadás nélkül. Befutottam a mosdóba, és ki se akartam onnan jönni, csak sírtam, hogy lehetek én ilyen szerencsétlen?


Nappaliban:
- Te, ez nem Dia volt? És nem sírt? – kérdezte meglepetten Sziki.
- De…Erikkel volt a konyhában… Itt meg mi van? – furcsállotta Oli.
- Nem tudom…érdekes… - Ya Ou jól hozzászólt.
- Nem kéne? – Bence.
- Mit nem kéne? – Oli.
- Hát, utána mennie a barátnőjének. – rágcsált ismét néhány kajafalatot a szájában Bence.
- Nem, nem ébresztjük fel Bellát! – erősködött Oli.
- Jó..haver, nem megölni akarjuk, csak… - vigyorodott el Ya Ou.
- Hehe… Akkor menny te! Te úgyis olyan megértő, anyáskodós vagy… - célozgatott Olivér.
- Hé! Nem te pelenkáztál? Mindegy…én vagyok az okosabb, megyek már… - húzta ki magát Ya Ou, és elindult a mosdó irányába.
- Menj csak! Anyuci! – Oli még egy kicsit hülyült, de már nem hallatszott válasz a szavára.

Ya Ou:
Te jó… Mindegy! Oli is tud… De hát én kezdtem! A lényeg, ismételten békítő akción, annyira szeretem, hogy ilyen vagyok…
Anyuci? Ezzel is… gyerek!
A mosdóhoz érve be akartam menni, de az be volt zárva, csak a sírást hallottam bentről.
- Hé! Dia, beengedsz?
- Ya Ou? – szipogta.
- Aha, most már kinyitod? Csak beszélni akarok veled? Létszíves… - próbáltam erőltetni kedvesen, engedjen be.
- Oké, de csak akkor, ha nem nevetsz ki!
- Miért nevetnék rajtad? Oh, dehogy… Na,engedj be!
Az ajtó kinyílt és csak azt vettem észre, hogy Dia kisírt szemekkel állt előttem, a sminkje pedig az arcán mindenhol elkenődve.
- Jaj, ne sírj már! – mosolyogtam kicsit.
- Aj, gyere be! Elmondom…ha persze akarod…
- Persze! Azért jöttem… - beljebb engedett, és leültünk a kád szélére.
- Ah, csak annyi, hogy én…
- MI? Te..jól tudom, hogy kedveled Eriket? – célozgattam finoman a lényegre.
- Ja… és hát, ő…nem tudom…
- De ezért miért kell sírni?
- Mert…mert én már beszéltem chaten vele, de akkor mikor elhívtam, hogy találkozhatnánk, nem írt semmit…
- Oh, majd én beszélek a fejével! – kacsintottam egyet, amitől szemmel láthatólag jobb kedve lett.
- De jó fej vagy! – és megölelt. Kissé könnyes lettem, és a pólóm is odalett a sminkje miatt, de ez most nem fontos annyira, voltam már rosszabb helyzetben is…
- Akkor ha eleresztesz, beszélek Erikkel!? 
- Ja, aha… - mosolyogva eleresztett a szorításból, majd kiszorította belőlem az életet is… na Erik, most jövök!
- Megyek is! Te pedig addig maradj itt, és kezdj valamit a sminkeddel! – mentem is Erik drágához, anyáskodás… Ilyet… De legalább értek ehhez is!
Kimentem a mosdóból, és érkezésemet látták a többiek is…
- Haha..na mi van? Pátyolgatás…pátyolgatás… - szórakozott még mindig jóízűen Oli.
- Jaj, annyira jó fej tudsz lenni! Puszillak! Anyuci most megy letolni a drága tesókádat, hogy csúnyát művelt! – ráztam le, és mentem tovább.
- Ehhe…mi ? – Olika nem érti… grat… Most nem ő a fontos, csak, na megyek!
Konyha:
- Erik?
- Ya Ou? – eszmélt fel a sokkból Erik.
- Ja…km, mi a fene van veled?
- Hát, nem is tudom…
- Pedig nagyon jó lenne tudnod! Neked már nincs barátnőd ugye?
- Nincs, vagyis…asszem… - vakargatta a fejét.
- Döntsd már el ember! Az a csaj miattad sír odabent! – toltam le.
- Én biza nem mondtam, hogy sírjon miattam…
- Ne legyél már ilyen! Istenem… azt hittem, hogy nem csak én értem meg a csajokat, de rájöttem, ember, csak én vagyok itt ilyen… - hűltem el a tényen, lehet mégis anyuci vagyok? Mindegy, menő anyuci… - Most pedig eredje, szedjed a lábadat, és rendezd az ügyeid…! 
- Jó, főnök…Igenis! – és duzzogva elviharzott.
Én visszamentem a nappaliba és elfoglaltam a helyem, közben pedig hozzátettem:
-  Anyuci megoldotta! Emberek…ez…
- Haha..rájöttél? – Oli még mindig kekeckedett.
- Nos, haver…igen! Én legalább ennyit teszek, ti meg csak itt bámuljátok ezt a hülyeséget, és tömitek magatokba a kaját! 
- Na! Ez sértő volt….igenis jó film! – védte meg a filmet Bence, km…ja aki már negyedszerre látja, biztos szeretheti, nekem nagyon nem jött be…
- És, mi nem vagyunk érzéketlen barmok! – Sziki is védte a társaságot.
- Én ilyet nem mondtam…csak kicsit Olivér visszafoghatja magát! Ja, és Eriken nagyon meglepődtem…
- Kösz haver…tényleg! Erik? – kérdezgetett Oli.
- Aha, Erik… de majd megtudod tőle…
- Kösz…hát jó… amúgy bocs az előbbikért! – bocsánat…
- Elfogadva! – vigyorogtam…Közben Oli fejét a drágájára hajtotta, és csak őt nézte… Hol lehet most Barbi? Következőleg be kell mindenkit szervezni…

Oli:
Erik már megint valami hülyeséget csinált? Gyerekek…
Kíváncsi vagyok mi lesz…