4. Másnap

Ha megtennétek, lenne egy szívesség amit kérnék tőletek….Semmi nagy dolog, csak jó lenne tudni, megéri-e folytatni a blogot? Komik és +1 – ek jöhetnek!
Nem haragszom a kritikáért, az csak fejleszt, a dicséretet meg megköszönöm! :)
Jó olvasást hozzá! És remélem tetszik! :)
Bella szemszöge:
- Reggel van….? – kérdeztem álmosan magamtól. A szobában alig volt fény, mert még odakint is alig kelt fel a nap.
6:30 volt.
- Miért ilyenkor kell nekem felébrednem? – ismételten magamban beszéltem, egyszerűen egy időzített ébresztőóra vagyok, sose tudom rendesen kialudni magam, ha előző nap nem fekszem le időben…
Próbáltam szememből kiverni az álmot, de nem ment. Úgy határoztam tehát, hogy még fekszek egy kicsit, vagy többet….
Bekapcsoltam a telefonomon a facebook-ot, mert nem volt kedvem felállni az ágyammal szemben lévő kisasztalon lévő laptopomért….
- Ez meg, hogy került ide? Hiszen én kint hagytam… - miért beszélek én folyton magamban? Kis kuncogásba törtem ki a fáradság miatt. Tehát bejelentkeztem a face-re, és megnéztem mi van a ByTheWay-el. Semmi…néhány videót raktak fel az esti koncertekről…
Egyszer csak megakad a szemem valakin….
Olivér volt. Éppen azt a fényképet rakta fel,gondolom a club, amiben volt a késő esti koncert, amin mi is voltunk, biztos megosztották….Na, tehát az a fénykép volt, pont az, amikor rám nézett, csillogott a szeme, és olyan helyes….
- Ébredj már fel! – szólongattam magamat, de csak az este, és az a pillanat járt az eszemben, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak rá.
Míg néztem a fotót, visszaaludtam, nem tudom miért, talán még mindig eléggé fáradt voltam….de ilyen nem sokszor fordult elő velem, bármennyire is megpróbáltam visszaaludni bármikor is, csak forgolódtam az ágyamban, és bámultam a plafont, amire csillagokat ragasztgattam, amik a sötétben foszforeszkálnak, olyan szépek voltak.
Álmomban is vele voltam….
De, nagy szomorúságomra, egyszer csak valaki megbökött, és erre felébredtem:
- Hahó…jó reggelt! Már tíz óra van! – szólongatott suttogva Dia.
- Miért keltettél fel? Olyan jót álmodtam! – duzzogtam kicsit, és közben ránéztem a telefonomra, amin még mindig az a fotó volt, amin Oli van.
Dia észrevette, hogy ránézek a telefonomra, és mielőtt azt a kezembe vehettem volna, elvette előlem.
- Ja, már értem kivel álmodtál! Bocsi…de éhes voltam… - nevetett fel Dia.
- Leszállnál erről a témáról? És akkor….miért nem kerestél valami ennivalót? Tudod hol találod, akkor meg…. – kaptam fel a vizet rajta.
- Jó, úgy is….. – és nagy vigyorral az arcán ránézett a telefonomra – Amúgy azért keltettelek fel, hogy végre felébredj! És amúgy is…nem szokásom turkálni más hűtőjében, vagy bárhol is…. – na, jó nagyot füllentett, el is röhögte magát rajta, de én csak arra tudtam gondolni, mit ért az alatt, hogy „úgy is….” ?
-  Ezt te se gondoltad komolyan? De létszíves fejtsd már ki, hogy mit értesz az alatt, hogy „úgy is….” ? – néztem rá kérdően.
- Hát…… - és szemével a padlót pásztázta, lábait pedig ide-oda súrolta a padlóhoz, mint aki valamit nagyon elszégyell….mit?
- Nos? Mond csak el! – kezdtem egyre mérgesebb lenni, mert már akkor tudtam, valamit csinált, és az biztos nagy hülyeség lehetett, ha csak harapófogóval tudom belőle kihúzni.
- Az van, hogy te nyuszi vagy, nem lépsz! Én pedig megtettem…azt amit neked kellett volna! – vonta össze a szemöldökét.
- Mit? – most már aztán bökje ki!
- Azt, hogy beszéltem Olivérrel! Nesze, örülsz…! – és kiment a szobából.
- Hé! Azt hiszed, ennyivel békén is hagylak! Gyere vissza, és mond el mit műveltél! – ordítottam utána mérgesen. Vissza nem jött volna….á, meg se hallotta, azt amit mondtam! Csak nagy durcásan kiment a nappaliba és leült a tévé elé….És még ő van megsértődve? Jó vicc….!
Gyorsan felöltöztem, hogy ne pisamában veszekedjek vele….
Öltözöm, egyszer csak megszólal a telefonom.
Annyira mérges voltam, még mindig, hogy a telefonban is érződött mennyire feszült vagyok:
- Tessék? – böktem hangosan a telefon másik végén lévő személy fülébe a szót.
- Szia, Bella? – kérdezte, feltehetőleg egy srác, hogy én vagyok-e Bella.
- Talán, és te? – furcsállottam, hogy nem mutatkozott be, de hiszen én se….na mindegy…
- Patocska Olivér, akkor ugye jó telefont hívtam, Bella? – Oli, ő meg? Ja, értem, Dia! Istenem az a nő még megfizet! De nagyon nem bántam….a dolgot.
- Aha, Bella. Hogy, hogy tudod a számom? Egyáltalán miért keresel? – ilyen hülyeséget kérdezni, de meg kellett, hogy lépjem, hogy tudjam, mi is van…köztünk…ha van ilyen….
- Az most nem fontos! Meginnál velem valamit? – kérdezte csengő hangon.
- Öm, persze! De mikor, és hol? – mosolyodtam el, egyszerre valóra válik talán az álmom? És ezt mind Dia hülyeségének köszönhetem.
- Az jó! Akkor ma? Mondjuk, én érted megyek, és elviszlek valahova, jó? –mosolyodott el.
- Aha…! Akkor várlak a Corvinon, kb. egy óra múlva…, ok?
- Köszi, és akkor te már lent vársz engem?
- Nem, hanem majd feljössz, ha nem baj?
- Nem! Akkor, szia, majd megyek! – és azzal letette a telefont, juj, de örültem akkor.
Gyorsan kirohantam Diához, aki még mindig a tévé előtt duzzogott:
- Jaj, te annyira ügyes vagy! – mentem oda hozzá, és megöleltem.
- Miért is…? – vigyorgott rám, de hangján még mindig érződött, hogy egy kicsit mérges rám, mondjuk ez kölcsönös volt.
- Mert, egy óra múlva találkozok Olival! – és azzal felpattantunk a kanapéról, és nagy sikítozás közben ugráltunk együtt.
- De jó…! – nevetett együtt velem Dia – Akkor már nincs harag? És már nem bánod, hogy megkerestem? – vigyorgott nagy diadalittasan Dia.
- Nem! De akkor is, az ilyen dolgokat máskor azért beszéld meg velem! – és ismét megöleltem, de most már nem voltunk egymásra mérgesek, sőt annyira örültünk egymásnak, hogy még egy tíz percig ugráltunk örömünkben.
- Akkor, keresni kéne valami jó rucit neked! – lelkesedett Dia.
- Aha, de először lezuhanyozok…! – mondtam.
- Hát jó, akkor addig majd én keresek neked valami jó ruhát! – vigyorgott.
- Jaj, csak azt ne! –nevettem el magam, mert múltkor is azzal a lila ruhával….nem akarok annyira feltűnő lenni.
- De, de! Na, menjél, én meg addig összeválogatom a rucit! – és azzal kitessékelt a szobámból, még, hogy a saját szobámból raknak ki? Mindegy, rábíztam a dolgot, hátha most jobban választ, és elmentem zuhanyozni.
Még zuhanyzás közben is, csak a ByTheWay daltál, a Scream-ot énekeltem magamban…Olyan jó szám!
Kis idő múlva kijöttem a fürdőszobából, és a köntösömben bementem a szobámba, ahol már várt a ruhám. Dia feltehetőleg kiment a nappaliba…
Úgyhogy felöltöztem, sminkeltem, és egyebek….
Kész voltam egy bő fél óra alatt, annyira izgultam, csak ide- oda járkáltam a lakásban, és a ruhámat néztem, meg magamat, minden egyes tükörben, hogy milyen vagyok.
Egyszer csak Dia már nem bírta, hogy nem bírok leülni, pedig volt még negyed óra, Istenem mennyi idő az még? És elém állt, majd kioktatott afelől, hogy majd mit kell tennem amikor Olival vagyok, már pszihológus is?
- Nos, ne izgulj már ennyire! Nem fog megenni….feltehetőleg! – nevetett nagyot –Figyelj, gyere ülj ide le! – mutatott rá egy székre a konyhában, majd leülve, folytatta hegyi beszédét – Mikor megjön, köszönsz neki, majd megöleled, és ennyi… Elindultok ahová visz… Te megpróbálsz vele párbeszédet létesíteni, majd mikor már ott vagytok, helyett foglaltok egy asztalnál. Megkérdezi mit egyetek, igyatok, és te válaszolsz valamit…a fontos, hogy ne valami gyorskaját, és ne valami drágát! Kihozzák….esztek és isztok….jót beszélgettek. Visszaérve, majd lesz valami…ha nem, akkor se keseredsz el, hanem nyomsz egy puszit az arcára! Ezzel majd rájön mindenre…és ennyi! Elköszöntök egymástól, és jössz vissza!  - és befejezte, felettébb idegesítő, és hosszú beszédét, had ne mondja már el, mit csináljak, jó?
- Majd lesz valami! Te létszíves ne üsd bele az orrod ebbe! Amúgy is, köszönöm, hogy ennyit tettél értem, de most már egyedül is menni fog…azt hiszem ….. – és sóhajtottam egy nagyot.
- Felőlem…! – és széttárva kezeit legyintet egyet.
Ránéztem az órára, huh, sietnem kéne, még egyet poroltam a ruhámon, és megnéztem magam a tükörbe, majd csengettek is!
Megyek az ajtóhoz…és közbe azon gondolkozok, mi lesz majd? És mit fogunk csinálni…? És egyáltalán…jaj, teljesen beijedtem!

Oli szemszöge:
Juj, ez a csaj! Nekem kell, remélem megszerzem…Nagyon jó lenne…Olyan szép, és kedves, szerény kis csaj! Mennyire izgulok, hogy mi lesz, talán ennyire még egyszer sem izgultam egy lány miatt! Remélem, hogy megéri izgulni! Gyorsan elkészültem az öltözködéssel, és már indultam is Bellához.
Útközben azon gondolkoztam, milyen szöveget mondjak majd, és mi legyen a téma…csak ő!
Elmondjam, hogy mit érzek? Vagy inkább hagyam, hogy rájöjjön, és meddig mehetek el nála?
Istenem ennyi rinya egy lány miatt…..de most megéri! Az biztos!

Bella szemszöge:
Megerőltetve magam kinyitottam az ajtót, és előttem állt a „szőke hercegem” .
- Szia! – köszöntünk egymásnak, és már természetesnek véve, megöleltük egymást. De jó illata van! El se akartam engedni, de muszáj volt…. Mert jött Dia.
- Szia, Oli! – és azzal ő is megölelte, na ne…most úgy lennék a helyébe, egyáltalán, miért jött ide? Na jó, nem féltékenykedem, mert Dia tudja mennyire szerelmes vagyok…és amúgy is neki már tetszik valaki…
- Szia, Dia! – mosolygott Oli – Mi akkor megyünk is!
- Jó…! Szia, Dia! – és elköszöntünk Diától, aki olyan volt, mintha én a gyereke lennék, aki éppen kirepül a fészekből, komolyan annyira mosolygott utánunk, még talán meg is könnyezte, az „Ő” ügyességét!
- Bocsi, hogy Dia…ennyire örül neked, de érthető, én is örülök neked! – és azzal kicsit elpirultam.
- Semmi baj, tudom milyen rajongani valakiért, amúgy meg én is örülök neked! – és azzal megfogta a kezem. De puha keze van..!
- És hova megyünk? – kérdeztem mosolyogva.
- Majd meglátod! – nevetett gyermeki lelkesedésemen, de annyira örültem, hogy vele lehetek…hogy az elmondhatatlan.
Csak mentünk végig a pesti utcákon, minden csaj minket nézett, én pedig csak szúrós szemmel néztem vissza rájuk, és már előre féltem, ha lesz köztünk valami…hogy fogom megtartani, de ezen korai volt még elgondolkoznom, túlságosan az elején vagyunk, még nem is ismer engem, és én se őt….
Odaérve az étterembe, mert oda vitt…miért is? Hiszen csak megiszunk valamit..vagy…?
Ez egy randi lenne?
- De jó…étterem! De miért ide hoztál? Azt hittem csak megiszunk valamit..
- Hát, nem tudom… De baj, hogy ide hoztalak? – mosolygott rám –Amúgy nagyon szép vagy, és azért hoztalak ide, hogy lássák az emberek, milyen szép lánnyal vagyok! – és kezdtem nagyon kipirulni, és egyre melegebb lett.
- Jaj, én? Nem, nem baj! – néztem kínosan a földre.
- Na gyere! Ne a földet nézd, azzal nem leszel tele, és én sem ismerlek meg! – nevetett egyet,és azzal elhúzodt egy asztal mellé, és illedelmesen kihúzta nekem a széket majd:
- Tessék, ülj le ide! – mosolygott továbbra is rám – Nos, mit kérsz?
- Válassz te! – nevettem vissza rá.
- Biztos? Nem baj ha, nem valami salátát rendelek? – kérdezte boci szemekkel.
- Nem! –ráhagytam a döntést.
- Pincér! – szólt – Akkor kérünk rántott húst, meg krumpli pürét, meg colát! Köszönjük!
- Rántott hús! Nyammi! – mondtam, ismét gyerekesen.
- Akkor ezek szerint jól választottam! – vigyorgott rám, és megvillantotta kis vámpír fogait.
Majdnem ismét elájultam, de közbeszólt a pincér:
- Tessék, jó étvágyat! –mondta.
- Köszönjük! – szóltunk együtt.
- Akkor kezdjünk hozzá! – és Oli nagy lendülettel nekikezdett enni.
- Jó étvágyat neked! – mosolyogtam rá.
- Jaf, nekef is! – mondta a szájában lévő nagy hús falattal, ami teljesen beterítette a szája belsejét, így csak nagyokat nyelve tudott beszélni.
- Ha, ha, ha! – nevettem el magam rajta.
- Mi ofan neveféges? – kérdezte ő is nevetve, és majd kiesett a kaja a szájából.
- Á semmi….csak te! – röhögtem rajta.
- Ja, hát én ilyen vagyok! Ha akarsz tőle valamit, akkor így kell elfogadnod! – és ezzel célzott valamire…..jól célzott, mondhatom. És csak nevetett rajtam, mert tisztára elvörösödtem ettől a megnyilvánulásától.
- Nos, akkor azt hiszem befejeztük! Pincér! Te addig nyugottan menj ki, majd én is megyek mindjárt! – intett a pincérnek, hogy fizetne.
- Ne segítsek bele? – kérdeztem.
- Dehogy is, van annyi pénzem, és amúgy is, ha nem is lenne annyim, akkor se engedném, hogy te fizess, akkor inkább maradok tányért mosni! – sértődött kicsit meg, hogy mit képzelek én…..És diadalosan ment oda a pincérhez fizetni, én pedig addig kimentem az étteremből kiszelőztetni a fejem….Mi van velem?
Nagy mélázásom közepette valaki megfogja a vállam hátulról:
- Megbántottalak? Nem akartalak kínos helyzetbe hozni, de amit mondtam, azt komolyan gondoltam! Jó lenne még jobban megismerni téged! – és azzal közelebb lépett.
- Jaj, nincs semmi baj…. Én is! – néztem ismét a betont, hogy ne azokba a szép szemekbe kelljen néznem, ami pont engem firtatott.
- Akkor jó… - és még közelebb lépve, államat alulról megtámasztva, és azt felemelve, megcsókolt. Egyszerre éreztem, hogy ég és föld között lebegek, és, hogy soha nem akarom elereszteni.
Mikor már nem egymás szájára tapadtunk, megszólalt Oli:
- Te én szerelmes vagyok…. – nézett mosolyogva rám.
- Én is! – és belenéztem csillogó szemeibe.
Mivel az ajtónál álltunk, valaki egyszerre meglöki Olivért hátulról az ajtóval, hát így történt, hogy meglett már a második csókunk is.
- Jaj! – kiáltottam, és hátraestem, Olivér pedig rám.
Gyorsan felhuppant, és megkérdezte:
- Ugye nem nyomtalak nagyon össze? – nevetett kínosan.
- Nem, nyugi! – nevettem vele, és kezét nyújtva, felhúzodt engem a földről.
- Várj, fordulj meg! –mondta.
- Miért?
- Hogy megnézzem sáros vagy-e!  - nevetett, én pedig körbefordultam, és közbe lepacsizta a fenekem.
- Hé! – mondtam.
- Ja, bocs, csak leporoltam a kabátod! – vigyorgott.
- De akkor is! – nevettem, majd mentünk vissza a Corvinra.
Útközben ismét megszólal Oli:
- Te, nem eszünk valami sütit? – nyalta a száját a kirakatban lévő sütiket bámulva.
- Na, jó! De most én fizetek!
- Azért se! – és kezemnél fogva berángatott a cukrászdába, miközben hangosan kuncogtunk.
- Cssst! – csitított Oli, de ettől még jobban elnevettem magam, és mindenki minket nézett….
- Hahaha…..!
- Jól van, most már tényleg hallgass! – és azzal elcsitított, egy puszit nyomva a számra.
- Mit kérsz? –kérdezte.
- Islert, az a kedvencem! – mondtam lelkesen.
- Jó, nekem meg egy marlenkát! – nevetett rajtam.
Mikor megkaptuk a sütiket, nagyokat haraptam az islerbe, és Oli is csak úgy falta a marlenkát, és röhögtünk egymáson.
- Bof, fizetnék..! – mondta röhögve Oli, még mindig egy rakás sütivel a szájába, csak nevettem rajta.
Kifizette a sütit, és mentünk haza a Corvinra, már ott voltunk, gyorsan felkocogtunk a lépcsőkön, és megálltunk az ajtó, előtt:
- Nos, akkor én megyek…Szia! – köszöntem volna el, de a kezemnél fogva visszahúzodt.
- Remélem, még találkozunk! – és azzal egy puszit nyomott a homlokomra –Szia! – és sóvárgó szemekkel nézett utánam míg bementem az ajtón. Bent az ajtónak dőltem, és csak álmodoztam.
Dia odasietett, de velem akkor nem lehetett semmit se beszélni, le voltam foglalva a gondolatommal.
- Na, mi volt? – vigyorgott Dia.
- Ne..most ne! – mondtam, és berohantam a szobámba, és az ágyra huppanva, csak néztem a csillagokat a plafonon…..

Oli szemszöge:
„Ezaz! Siker! Ennyire jól érezni valakivel már csak azt is, hogy vele vagyok, és őt nézhetem, felbecsülhetetlen! Remélem lesz belőle valami…”

Mentem haza, alig vártam, hogy otthon legyek, és végre aludjak, teljesen lefárasztott Bella. Jó értelemben!
Csak mentünk a metróval, végig a városon…aztán meg mikor hazaérek….
Gyorsan felkocogtam a lépcsőfokokon és befordulva az ajtón, magam után becsuktam, és annak dőltem, olyan vagyok mint egy csaj aki először randizott….De nem értem mi van velem?!
Aztán furcsa zörgést hallottam a konyha felől, megnéztem mi vagy ki az?
Hát, kiket találok?
- Srácok? – öleltem meg őket, és nagy nevetésbe törtem ki amint láttam, hogy ennivaló után keresgélnek.
- Csövi Oli! – mondta Ya Ou.
- Szia!  - mondták egyszerre Bence és Sziki.
- Hogy, hogy itt vagytok? – kérdeztem tőlük meglepetten.
- Hát, hallottuk lelki megerősítésre van szükséged…amúgy meg, csak úgy átjöttünk…! – röhögött Ya Ou.
- Lelki megerősítés? – csodálkoztam, mit akarnak ezek?
- Aha, tudod írt valami csaj nekünk…Osztán azt mondta, hogy beszéljünk a fejeddel! – tört ki még nagyobb nevetés Ya Ou- ból.
- Csak nem egy Dia nevezetű csaj volt?
- De, pont úgy hívták! – mondta Sziki.
- Oh, az a csaj…..Kezd kicsit elegem lenni belőle…nem az, nincs vele bajom, de úgy látszik mindenbe beleüti az orrát! – kicsit kiakadtam.
- Nem baj az…legalább halhatunk felőled valamit! Most pedig mondj el mindent elejétől a végéig! – te jó ég! Most már Ya Ou is? Gyerekek, egyre azt érzem…..lányokkal vagyok körülvéve!
- Te? Azt hittem haverok, és nem barátnők vagyunk! Ne már…! – röhögtem ki.
- Na..! Én csak azt mondtam, biztos jó csaj lehet, ha ennyit futkosol érte! És nem kérdezhetlek meg mi van? Hiszen haverok vagyunk, nem? –és azzal máris eltűnt a harag, megöleltük egymást, és a „titkos” kis kitalált jelünkkel üdvözöltük egymást – Haver!
- Tesók! Na, gyertek, elmondom! És tényleg jó csaj! – vágtam olyan, hú, de jó képet, mintha ötösöm lett volna a lottón, és legyintettem egyet a fiúknak, hogy kövessenek.
Egy zacskó chips, és némi maradék süti mellett lekomáltuk a tényeket, és elmondtam nekik…muszáj megismerniük egyszer Bellát!
- Akkor? Hívjuk át őket! – vágta rá Sziki.
- Az jó ötlet, de továbbra is figyelmeztetlek, ne hidd azt, hogy ebből lehet hosszútávon valami! – mondta szigorúan Bence.
- Bence, ő más! Ő nem azért szeret, mert nagy a felhajtás körülöttünk, ha nem azért mert igazán szeret! Hidd el…! – mondta kissé morcosan Bencének.
- Akkor jó! De vigyázz akkor rá, el ne veszítsd! – mondta helyeslően Bence.
- Ja, igazad van! – és Ya Ou, Szikivel együtt bólogatott. Ez volt Bence első jó hozzászólása, Bellához és hozzám, eddig csak a tanácsokat osztogatta, amit megköszönök…de mindig vészmadárként viselkedett, amit nem nagyon csíptem!
- Kösz skacok! De most fáradt vagyok..! –és azzal az órára néztem, ami már nyolc órát mutatott. A srácok azonnal levágták, hogy el kéne menniük…
- Akkor, mi azt hiszem megyünk! – mondta Sziki.
- Köszi srácok, tényleg kimerültem… - nyafogtam kicsit, hogy elhigyék, nem le akarom őket koptatni, csak ténylegesen is majd leragadt a szemem.
- Nos, akkor szia! – és elmentek volna, de az ajtót kinyitva, belebotlottam Erikbe,  ő is jókor jött meg.
- Császtok! – kiáltotta, kezet fogva a fiúkkal.
- Szia, de mi pont mennénk…. – és azzal kimentek az ajtón, és elköszöntek – Szevasztok! – mondták egyszerre Sziki, Bence és Ya Ou.
- Sziasztok! – köszöntünk mi is.
Miután elmentek mi bementünk és bent Erik megkérdezte:
- Ezek meg, hogy, hogy itt voltak?
- Ja, hosszú történet…. – és elmerengtem.
- Elmondod? – kérdezte, látta, hogy valamivel vagy valakivel nagyon lekötöm a gondolataimat.
- Nem, most nem…Fáradt vagyok, de holnap mindent elmondok, megígérem!
- Hát jó, éhes vagy? Mert én baromira! – kezdett el kotorászni a hűtőben, és a konyha körül Erik.
- Kösz..most nem! – erre a válaszomra felkapta a fejét, és furcsállottan nézett rám, nem értette, hogy nem vagyok én éhes…?!
- Beteg vagy? – kérdezte aggódva, kis nevetés közt.
- Á, dehogy…. Csak nincs kedvem enni, teljesen elfáradtam, és már amúgy is ettünk a fiúkkal… Most megyek, és lezuhanyozok, aztán meg alszom! Jó éjt neked! – és azzal mentem is..mert majd összeestem az álmosságtól, nem tudom miért…talán mert a tegnapi koncert…meg ma Bella, de mindkettő olyan jó volt….Bella még jobb…
Mentem serényen zuhanyozni, miközben Bellára gondoltam, mi lehet most vele, mit érez irántam, és mi lesz, találkozok-e még vele? Elfelejt…elfelejtem….? Nem…!
Olyan jó volt végre, ennek a hosszú  napnak a végén a zuhany alá állni, és csak csapatni magam.
Éreztem a forró víz csak úgy bízsergeti a vérkeringésem, egyszerre olyan felfrissültnek éreztem magam, de még így is fáradt voltam.
Vagy fél órát álltam a zuhany alatt, azalatt kétszer is majdnem lefejeltem a falat, mert majd elaludtam a jó meleg víztől.
 Kiszállva a zuhanykabinból megtörölköztem, és felvettem kedvenc pulcsim, a Micky egereset, és egy boxert, tudom nincs valami jó idő kint, de bent majd megsülök nadrágban, főleg ha még be is takarózom….
Nos, álmos voltam, de valahogy mégis megéheztem, úgy fél tíz lehetett, de én még  ilyenkor is éhest tudok lenni…
Elővettem egy kenyeret és megkentem jó vastagon mogyorókrémmel, majd két perc alatt befaltam.
Gondolkozni nem volt időm, megtöröljem-e a szám, mert teljesen összekentem, de miután megettem, azonnal álomba zuhantam, és a kanapén aludtam az éjjel, de még így is jó volt, mert még álmomban is Bellával voltam.

Vajon folytatódik az álom, vagy felébred Bella és Oli?
Lesz folytatása a szerelmüknek, vagy örökre vége….annak ami még el se kezdődött? Megtudhatjátok a következő részből, ami várhatólag vasárnap felé lesz sajnos…de igyekszem minél hamarabb folytatni! :)
Addig is jó izgulást! :D